Most, hogy túlvagyunk az augusztus 20-i "államalapítás" ünnepén, elég erőt érzek magamban, hogy összeszedjem kissé fragmentált gondolataimat a témában és megpróbáljak valami érthetőt és vitára serkentőt kihozni az ügyből.

Kezdetnek tisztázzuk: nem vagyok sem újpogány, sem a - a szó katolikus értelmében - keresztény. Ugyanakkor gondolkodó, történelem iránt fogékony embernek tartom magam, akit ugyanúgy felháborít a mindent elárasztó hamis holokausztmítosz jelenleg divatos formája, mint a Betyársereg nevű gittegylet nevetségesen masírozgató, karikás ostort pattogtató vonulgatása.

De mi is a bajom Vajkkal, közismertebb nevén Szent Istvánnal?

A probléma ott kezdődik, hogy a róla szóló elbeszélések kiindulópontja egy senki által nem ellenőrizhető feltételezés, nevezetesen hogy ő teremtette meg a magyar államot és azáltal, hogy legyőzte Koppányt megmentette a magyarságot a pusztulástól. Nézzük akkor egyenként a mondatban rejlő állításokat és azok igazolhatóságát.

Először is. Mihez kezdjünk azzal az állítással, hogy ő alapította az államot? Ezt úgy kell elképzelni, hogy előző nap még nem volt állam, hanem csak egy szállásterületen lézengő random harcosok anarchikus kavalkádja, majd a koronázást követő másnap egy rendezett államgépezet? Nyilván ez nem lehetett így. Ráadásul az állam kialakulása véleményem szerint egy organikus fejlődés eredménye kell legyen, nem pedig egy ember varázsütés-szerű csodatevése. Teljességgel egyoldalú az a szemlélet, mely szerint csak a nyugati értelemben vett hatalomgyakorlási technikákat tekintjük államnak, a keleti típusú, nomád (?) alakulatokat pedig államszervezet nélküli hordáknak. Azon el lehet vitatkozni, hogy vajon az államnak mint olyannak feltétele-e a helyhez kötöttség, mindazonáltal bizton állíthatjuk, hogy a magyarság már jóval a Kárpát-medencei bejövetele előtt meghatározott - ha úgy tetszik állami - keretek szerinti társadalomként élt. Ha elfogadjuk Levédia és Etelköz létét, azok vajon nem voltak-e ugyanolyan államnak tekinthető konglomerátumok? Vagy ha nem, akkor azok csupán azért nem, mert később odébbálltak innen őseink?

A másik probléma István trónra lépésének módja és Koppány legyőzése. Akárhogy is szépítjük a dolgokat a tényeket ismétcsak érdemes rögzíteni:

- Vajk nem Magyarországon nevelkedett

- a szokásos államrend szerint Géza halála után nem őt illette a trón

- a trón megszerzése érdekében külföldi - zsoldos vagy nem zsoldos az most mindegy - csapatokat hívott be tulajdon országába

- hatalma megszilárdítása érdekében a külföldi urakat egyenrangúvá tette a magyar honfoglaló arisztokrácia leszármazottaival és jelentős birtokadományokban részesítette őket.

Ha pusztán ezeket a tényeket nézzük, már önmagában gyanússá válhat a hatalomszerzés ezen módja. Adva van tehát egy nép, mely nem nagyon akaródzik elfogadni egy újfajta állami és egyházi rendet, ám egy önjelölt vezető aki úgy gondolja, hogy az általa képviselt világnézet az egyedüli üdvözítő út, külföldi sereg segítségével szerzi meg az állam irányítását és tűzzel-vassal rákényszeríti a népet a saját elképzelése elfogadására. Hol is találkoztunk ilyennel nem régen a huszadik századi magyar történelemben?

"Az idő Istvánt igazolta" - hangzik máris az előre betanult válasz. Igen. Az is tény, hogy a magyarság ezt követően - és azóta is - egy államban él és minden történelmi csapás ellenére megmaradt.

Szabad-e ugyanakkor egy senki által nem ellenőrizhető feltevést történelmi axióma szintjére emelni? Nevezetesen: mi igazolja azt, hogy ha István helyett valaki más foglalja el a trónt - netán a keleti keresztény Koppány, akkor megsemmisült volna a magyarság? Miért feltételezzük azt az ostobaságot Koppányról, hogy Istvánhoz hasonlóan ne ismerte volna fel, hogy csak erős központi hatalom birtokában lehet hatékonyan egyben tartani és igazgatni egy országot? Mert ez itt a döntő indok: az erős központi hatalom. Ennek megteremtéséhez István a külföldi katonai segítséget használta fel, de ne gondoljuk, hogy Koppány ne lett volna képes ugyanerre a saját - magyar törzsszövetséghez tartozó - katonai potenciálja kihasználásával.

Számoljunk le most már egyszer s mindenkorra azzal a hamis mítosszal, hogy a kereszténységnek bármi köze lett volna a magyarság megmaradásához. Ehhez a megmaradáshoz ugyanis egyetlen körülmény szükségeltetett, az erős és megfellebbezhetetlen központi hatalom. A kereszténység csak annyiban jön szóba, hogy a keresztény EGYHÁZ segítette Istvánt, de semmiképpen nem maga a keresztény vallás. Ja, és még valami. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy bár a magyarság úgymond felvette a nyugati kereszténységet és beállt a nyugati államok sorába, ez emlékeim szerint mégsem gátolta meg a német-római császárokat, hogy a megsemmisítés szándékával támadjon országunkra. Emlékezzünk csak Búvár Kund, vagy a Vértes hegység nevének legendájára! Akkor meg mi végre köttetett ez a dicső frigy a nyugati világgal?

Én sokkal inkább úgy hiszem, hogy a 907-ben zajlott pozsonyi csata volt tekinthető "államalapításnak" abban az értelemben, hogy ennek a győztes csatának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a magyarság végleg megszilárdítsa helyét a Kárpát-medencében.

A másik jelentős probléma Istvánnal, hogy - törvényei szerint is igazolható módon - tűzzel vassal irtotta a magyarság ősi szokásait, rovásírását, szakrális embereit.

Ha például nem határozza el vakbuzgó módon, hogy megsemmisíti az összes rovásemléket, akkor ma nem kellene tudományos vitákat folytatni arról, hogy vajon melyik a legrégebbi magyar nyelvemlék, mert akkor nyilvánvalóan a Halotti beszéd szóba sem jöhetne. Akkor nem kellene versenyt futnunk a románokkal meg a tótokkal, hogy ki volt előbb ezen a földön...

Éppen ezért számomra az István-kultusz legalábbis problémás de mindenképpen ellentmondásos. Történelmi tévedéseken és feltételezéseken alapul, melynek gyökere a katolikus egyház agresszív hatalomszerzési vágya, mely miután tért nyert az országban mindenhol önigazolásokat kezdett gyártani, a kétkedőket és ellenállókat pedig tűzzel-vassal irtotta. Megsemmisült ezzel ősi kultúránk egy jelentős része, írásbeliségünk több száz éves bizonyítékai, egyetemes tudáskincsünk ismeretanyaga. Gyakorlatilag inkvizíció zajlott a korabeli Magyarországon, körülbelül olyan módon, mint ahogyan a hódító spanyolok tették a dél amerikai indiánokkal. Fáj kimondani de, meggyőződésem szerint ez az igazság. És ezen nem változtat az sem, hogy István királyként milyen módon konszolidálta hatalmát. Hiszen Kádár Jánost sem csupán a "legvidámabb barakk" megteremtőjeként jegyezte fel a történelem, hanem az 1956-os forradalom és szabadságharc véres kezű leverőjeként... 

- férj -

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.