Válasz a Történelem Klub oldalon megjelent írásra.

Íme a cikk: http://www.tortenelemklub.com/erdekessegek/jegyzetek/535-mi-a-baj-ezzel-az-orszaggal-toertenelmuenk-valaszt-ad

Az említett cikket alaposan végigolvasva arra a meggyőződésre jutottam, hogy nem annyira azt a kérdést kell feltennünk: "Mi a baj ezzel az országgal?", hanem hogy "Mi a baj ezzel a cikkel?"

Kezdjük ott, hogy a cikk végére érve nyilvánvalóvá válik: előbb született meg a szerző azon elhatározása, hogy bírálni kívánja az Orbán-kormányt - téve ezt úgy, hogy eszmefuttatását logikusnak tűnő történelmi folyamatok sodrába helyezi -, mint a döntése, hogy valóban választ kíván-e adni a címben feltett kérdésre. Ezt a koncepciózusságot nem is tudja magáról levetni az írás: süt belőle az egyoldalú pártosság.

A legnagyobb probléma mégsem ez a cikkel, hanem hogy bár látszólag olyan írás kíván lenni, mely a magyar nép történelmét évszázadokon átívelő összefüggések rendszerében elemzi, mégis éppen az összefüggések nem értéséről (vagy nem megfelelő helyi értéken való kezeléséről) tesz tanúbizonyságot.

Tökéletes logikai bukfenc, hogy bár a cikkíró nagyobb részt a középkori Magyarországra jellemző erős központi hatalom hiánya felett kesereg, a végén mégis Orbánt kárhoztatja azért, mert szinte abszolút hatalomra tör.

Ordítóan fals a lengyel példával való összevetés is, hiszen a cikk írója Lengyelországot említi, mint ahol talán még a középkori magyarországinál is nagyobb hatalma volt a nemességnek. Akkor vessünk egy pillantást Lengyelország jelenlegi gazdasági és politikai helyzetére, s rögtön láthatjuk, hogy semmi köze sincs egy ország sikerességének ahhoz, mekkora hatalmat gyakorolt történelme során a nemesség. Lengyelország ma a régió vezető gazdasági és politikai középhatalma, melyet csak csekély mértékben ingatott meg a gazdasági válság, és vígan elvan saját nemzeti valutájával, a zlotyval, anélkül, hogy különösebb erőfeszítést tenne az eurozónához való csatlakozás érdekében.

Adós marad a cikkíró a talán legérdekesebb kérdés megválaszolásával, nevezetesen hogy a magyarság ázsiai történelme során milyen volt államberendezkedésünk, és hogy ez a struktúra vajon mennyiben élt tovább a szerző által kárhoztatott nemesi túlhatalomban. Gondolok itt első sorban arra, hogy a magyarság soha nem volt egy homogén nemzet, hanem inkább azonos kultúrájú és identitású, nagyállattartó, lovas népek laza törzsszövetsége. Nem csoda hát, ha a törzsi együttműködés-rivalizálás végeredményeként az állami főhatalmat sem egy személy gyakorolta, hanem rögtön kettő, nevezetesen a kende, akit leginkább legfőbb fejedelemként lehetne körülírni, és a gyula, kinek kezében a katonai hatalom összpontosult, döntően a Kárpát-medence keleti területein. Ide lehet sorolni még a nyugati végek katonai fővezérét, a horkát is, kinek hatalma közel azonos volt a másik két főméltóságéval. Ugyanez a struktúra hagyományozódott tovább az Árpádok uralkodási szisztémájában, mely szerint az idősebb testvér volt a király, az ifjabb pedig a herceg, ki a keleti és a déli "végek" felett gyakorolt korlátlan uralmat. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a középkori nemesi erőtér egyenes ági leszármazottja eleink törzsszövetségi államszervezetének. 

Mindezek fényében érthetetlen, miért marasztalja el a cikkíró a Horthy-rendszert azért, mert nem volt nyugati értelemben vett demokrácia. Nem végzetes történelmi szűklátókörűségről tesz-e tanúbizonyságot, ha azt várjuk egy keleti, lovas törzsszövetségi nemzet leszármazottaitól, hogy milliméterre pontosan olyan irányba induljanak el a "társadalmi fejlődés" útján, mint a hozzá sem vallásában, sem kultúrájában, sem szokásaiban nem rokonítható nyugati germán vagy latin népek?

Ebben az egy kérdő mondatban ragadható meg egyébként a mai magyar közállapotokat olyannyira jellemző, önostorozó, már-már perverz mazochizmus, amely állandó görcsben és megfelelési kényszerben tartja a magyarságto, hogy miért nem tudunk mi úgy és annyira demokratikusak lenni, mint a Nyugat. Holott csak el kellene fogadnunk, hogy mi Kelet népe vagyunk, egy olyan távolra szakadt nemzet, mely egyszerre próbál nyugatias társadalmi berendezkedést felépíteni, ugyanakkor génjei mélyén igenis ragaszkodik a tekitélyelvű főhatalomhoz, gyakorolja ezt akár egy, akár több entitás.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a cikk semmiféle választ nem ad a saját maga által feltett kérdésre, ehelyett végletekig elkopott közhelyeket puffogtat annak érdekében, hogy a mostani kormányzást objektívnek tűnő, ugyanakkor nagyon is pártos szempontok szerint bírálja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.